Környezettudatosság

Az 1965 és 1990 között lezajlott első mexikói zöldforradalom tanulságait elemezve, megállapítható, hogy a mezőgazdasági termelésben, elsősorban a szántóföldi növények és a zöldség növények termesztésében olyan technológiai átalakulás vált szükségessé, amely klíma és környezetbarát, profitorientált, emellett a jelenleginél lényegesen nagyobb mértékben veszi figyelembe a humán-egészségüggyel kapcsolatos problémákat. Ez az igény nem új a mezőgazdasági termelés történetében, a környezet megóvása és a haszon közötti kapcsolat ellentétének kérdése nem csak napjainkra jellemző, hanem már M. Terrentius Varro: A mezőgazdaságról (Akadémia Kiadó, 1971., ford. Kun József) c. munkájában is megtalálható, amikor a következőképpen ír.

„(…) A földművelés először is nemcsak művészet, hanem szükséges és előkelő művészet is, annak a tudománya, hogy melyik földön mit kell vetni és elvégezni, hogy a föld állandóan a lehető legnagyobb termést adja vissza. (…) ennek alapelemei ugyanazok, mint a világnak; víz, föld, levegő, nap. Ezeket kell ugyanis megismerni, mielőtt elvetnéd a magot, ahonnan a termés megkezdése kiindul. Innen elindulva a földművelőknek két végcélra kell törekedniük, a haszonra és az élvezetre. A haszon szerzi meg a jövedelmet, az élvezet a gyönyörködést (…) mert amelyik birtok ugyanazon haszon mellett még szebb is, azt mindenki jobban szeretné megvenni, akár többért is, mint hogyha jövedelmezőbb, de csúnya.”

Ezek a mondatok több mint 2000 évvel ezelőtt íródtak, de szellemükben nem különböznek napjaink mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos elvárásaitól. Mind 2000 évvel ezelőtt, mind napjainkban a mezőgazdasági termelés meghatározója a talaj termékenysége. A növénytermesztési technológiaváltást az teszi sürgetővé, hogy a talajok termőképessége az elmúlt évtizedekben nagymértékben lecsökkent, illetve a FAO előrejelzései szerint 2030-35-ig a mezőgazdasági termelés volumenét meg kellene duplázni, hogy a Föld várhatóan 8-10 milliárdra növekvő lakosságának élelmiszer ellátása biztosítva legyen (1. táblázat).


  1960 2000 2030-40
Élelmiszertermelés mennyisége % 100 195 305
Lakosság % 100 200 300
Mezőgazdaságilag művelt terület % 100 115 147
Öntözött terület az össz. terület %-ában 10 18 20
Nitrogén felhasználás % 100 880 1200
Foszfor felhasználás % 100 450 650

1. táblázat: A mezőgazdasági termelés várható alakulása


A termésmennyiség növelése mellett egyre sürgetőbb az emberi táplálkozásban is fontos esszenciális ásványi mikroelemek növelése a táplálékokban, mivel a Föld lakosságának majdnem a fele alultáplált, vas-, cink- vagy jódhiányban szenved.


Régiók

Cink %

Vas %

Jód %

A vitamin %

Európa

6-16

19-25

52

12-20

Szahara alatti Afrika

13-43

48-66

44

14-44

Dél-kelet Ázsia

27-39

46-66

30

17-50

Dél Ázsia

18-36

-

-

-

Észak Amerika

8-11

18-29

11

2-16

Dél Amerika

13-37

18-29

11

2-16

Összesen

10-32

30-47

32

15-33

2. táblázat: A mikroelem alultápláltság a föld egyes régióiban (Bouis, Bay-Gallega és Meenakshi, 2009. FAOSTAT)


A gabonafélék termesztésére koncentráló első zöld forradalomban alkalmazott termelési módszerek mellékhatásaként jelentős mértékben nőtt az erodált, kémiailag degradálódott talajok aránya. A környezet- és klímabarát növénytermesztési technológiaváltás első és legfontosabb teendője a talajminőség romlásának megállítása, majd javítása. Ennek szakmai előfeltétele, hogy a talajt nem tekinthetjük csupán tápanyag és vízraktárnak, hanem olyan többfázisú diszperz rendszerként szükséges gondolni rá, ami ugyan nem élő szervezet, de azoknak élettere. A hasznos talajélet fenntartása és gondozása előfeltétele a talaj termékenységének. A talajművelésnek és trágyázásnak arra kell irányulnia, hogy fenntartsa az intenzív talajéletet, mivel termékeny talaj intenzív talajélet nélkül nem lehetséges. Az intenzív talajélet kialakulásának feltételei a jó minőségű szervesanyag, a humusz, a morzsalékos talajszerkezet, a jó vízgadálkodási képesség és a talaj ásványi tápelem ellátottsága. A talaj szervesanyag tartalmával azonban igen sokáig rablógazdálkodást folytattunk. Amíg a műtrágya felhasználás a ’90-es évek elején kiszórtnak többszörösére növekedett, addig a szervesanyag pótlása tragikus mértékben lecsökkent. A talajok intenzív használata és sok esetben a helytelen agrotechnika a szervesanyag oxidálódását és a humuszanyagok bomlását csak tovább fokozta.

A környezettudatos és klímabarát technológiák hatékonysága nagymértékben függ attól, hogy miként tudjuk összehangolni a talaj széndioxid és nitrogén forgalmát. A talajok szellőzöttsége a helytelen agrotechnikai beavatkozások esetén ugyanis nem csak a humuszanyagok bomlását és oxidációját növeli, hanem fokozza az ammónia nitrifikációját is.

A nitrifikáció okozta ammónia veszteség jelentős hatással van a humusz képződésére és a képződött humuszanyagok minőségére, mivel a jó minőségű huminsavak képződéséhez ammónium formájú nitrogén jelenléte szükséges a talajban. A talajok humuszanyagának gyarapodása a talajba bedolgozott szerves anyagokból csak úgy valósulhat meg, ha minden talajban élő lénynek, – elsősorban a gilisztáknak – kedvező életfeltételeket biztosítunk, mivel a legjobb minőségű humuszanyagok a giliszták bélcsatornáján áthaladó szerves anyagokból képződnek.

A környezettudatos és klímabarát növénytermesztési technológiák azonban nem jelentik az iparilag előállított műtrágyafélesége mellőzését, a gazdálkodó csupán azok minél ésszerűbb ésszerű felhasználására törekszik. A növénytáplálási technológiákban alkalmazott trágyaféleségekben felhasználásra kerülnek bányászott és kémiai eljárással előállított műtrágyaféleségek, biomassza, alginit, zeolit, tőzeg vagy komposzt. A felsorolt anyagféleségek közvetlenül tápanyagként vagy baktérium készítmények hordozóanyagaként hasznosulnak. A trágyázási technológiákban javasolt műtrágyaadagok megállapításánál az MTA Talajtani Kutatóintézete és az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete által kidolgozott környezetbarát és költségtakarékos szaktanácsadási rendszer használatát javasoljuk.

Növényvédelem

Az Európai Unió hivatalos agrárstratégiájának lényegi pontja, hogy a környezet és a fogyasztó növényvédő szerek által történő veszélyeztetését minimálisra kell csökkenteni, fenntartva ugyanakkor a profitorientált termelés lehetőségét is. A környezettudatos növénytermesztés elvárásait alapul véve, az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésre a növényvédelmi problémák megoldására.

  • agrotechnikai növényvédelem: legismertebb eljárása a vetésforgó, amikor a növények termesztésének sorrendjét úgy állítjuk össze, hogy az azonos betegségekre fogékony növények k adott időszakon belül ne kövessék egymást.
  • biológiai védekezés: a biológiai eredetű anyagok és élő szervezetek a környezettudatos termesztés technológia növényvédelmének meghatározó elemei lehetnek, de nagyfokú környezeti érzékenységük és a rezisztencia kialakulása a célszervezetekben korlátozza felhasználásukat.
  • rezisztens növények nemesítése: a leginkább környezetkímélő eljárás, ezzel párhuzamosan azonban a kórokozó is dolgozik, így egy-egy ellenálló fajta 5-10 év alatt fogékonnyá válhat.
  • növénytáplálás: az egyes betegségekkel szembeni, nemesítéssel elért rezisztencia mellett a megfelelő növénytápláltság alapvető szerepet játszik a növények egyéb abiotikus és biotikus stresszekkel szembeni toleranciájában, annak mértékében.

 

Ha figyelembe vesszük az ásványi anyagoknak az intermedier anyagcserében betöltött sokféle szerepét, nyilvánvaló, hogy azok – elsősorban a mikrotápanyagok – befolyásolják a növények rezisztenciáját. Az e témában végzett számos kutatás ellenére sem lehet azonban egyértelmű törvényszerűségeket megállapítani a tápanyagok hatása és a növényi rezisztencia között.

Annak felismerése, hogy a növények evolúciós fejlődésük során saját belső védekező rendszert fejlesztettek ki a fitopatogén mikroorganizmusok ellen, lehetőséget biztosít arra, hogy olyan, növényvédő szernek nem minősülő készítményeket alkalmazzunk, amelyek a kórokozóhoz hasonló módon aktiválják a növények belső védekező mechanizmusát. Ilyen kémiai anyagok a foszfornak az oxigénnel képzett azon vegyületei, amelyek három oxigén atomot tartalmaznak. Ezek a vegyületek, az un. foszfonátok, amelyek hasonló módon aktiválják a növények védekező rendszerét, mint a fitopatogén mikroorganizmusok.

Irányadónak tekintve a COM 2008/93 rendelet előírásait és a fogyasztói elvárásokat, a szántóföldi növények növényvédelmét agrotechnikai eljárásokkal, betegség ellenálló fajták nemesítésével, klasszikus értelemben növényvédő szernek nem minősülő, a növények saját védekező rendszerét stimuláló készítményekkel, illetve réz- és kéntartalmú termékek nagyobb arányú felhasználásával kell a jövőben hatékonyan és gazdaságosan megoldani. Nem mellőzhető azonban teljes mértékben a kémiai növényvédő szerek használata sem, különösen járványveszély esetén.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a környezettudatos és klímabarát növényvédelmi technológiák alkalmazása csak akkor jár eredménnyel, ha a termés mennyiségét és minőségét (a termelést) befolyásoló tényezők fejlesztése megfelelően összehangolt. Az összehangolás különösen a fajta, a tápanyag, a vízellátás, továbbá az agrotechnikai, – többek között a növényvédelmi – beavatkozások között szükséges. Elvárás az agrotechnikai eljárásokkal szemben az is, hogy a növények igényén túl biztosítsa az egészséges talajéletet. Tartsuk mindig szem előtt azt, hogy a szántóföldön nincsenek csodák, és nem léteznek csodaszerek, de még növénytermesztési szabályok sem, hanem csak természeti adottságok, amelyek ismerete adja meg azt az alapot, hogy a legkülönbözőbb adottságok és feltételek mellett azt a termelési technológiát válasszuk és alkalmazzuk helyesen, ami a növény fejlődése és a talaj termékenysége szempontjából a leginkább kívánatos. Amennyiben a választásunk helyes, úgy számíthatunk a „haszonra” és a „gyönyörködésre” egyaránt.